Parodontális vizsgálat

Klinikai vizsgálat

A fogorvosi rendelőben végzett klinikai vizsgálat az egyetlen módja az íny állapotának megfelelő felmérésének.

Az íny önértékelése, például otthon a tükör előtt, nem elegendő a helyes értékeléshez, mert egyedül nem lehet megállapítani, hogy a fog tartószerkezetei károsodtak-e már az ínygyulladás miatt. Az ínytasakokat sem lehet saját magunktól észlelni.

Csak a fogorvosi rendelőben végzett megfelelő klinikai vizsgálat az úgynevezett parodontális szondával adhat felvilágosítást arról, hogy az íny egészséges-e, fennáll-e ínygyulladás (gingivitis), vagy jelen van-e a fogak tartószerkezetének betegsége (parodontitis).

Alapvető parodontális vizsgálat

Az első ellenőrzés során a fogorvos vagy a dentálhigiénikus elvégezheti az úgynevezett alapvető parodontális vizsgálatot, amely mindössze néhány percet vesz igénybe.

Az alapvető parodontális vizsgálatot azért végzik, hogy gyorsan megállapítsák, vannak-e ínyproblémák. Ez egy egyszerű módja az ínygyulladás megállapításának vagy a parodontitis észlelésének.

Parodontális szonda segítségével kíméletesen és pontosan megmérik a behatolási mélységet az ínyszélnél.

Csak akkor végeznek további vizsgálatokat e rövid vizsgálat után, ha bizonyíték van a fogakat az állcsontban tartó szerkezetek károsodására. Ezek a további vizsgálatok magukban foglalják az úgynevezett parodontális státuszt és további röntgenfelvételeket.

Parodontális státusz

A parodontitis diagnosztizálásához elengedhetetlen a pontos klinikai szondázás parodontális szondával az ínytasakok és az állcsont magasságának milliméteres pontosságú méréséhez.

A parodontális szondával végzett klinikai vizsgálat során a szonda behatolási mélységét az ínytasakba foganként legfeljebb hat helyen mérik milliméteres pontossággal. Pontosabban az ínyszél és a tasak alja közötti távolságot mérik. Ezt hívják szondázási mélységnek. Egészséges helyeken a szondázási mélység legfeljebb 3 mm. Azokon a helyeken, ahol a parodontitis már a fog rögzülésének lebomlásához vezetett, a szondázási mélység 4 mm vagy több lehet.

Ezenkívül az úgynevezett parodontális státuszban pontosan rögzítik az állcsont magasságát (tapadási szint). A parodontális státusz nélkülözhetetlen a diagnózishoz és a kezelés megtervezéséhez. A parodontális státusz bármely fogorvosi rendelőben rögzíthető online és újrafelhasználható: www.parodontalstatus.ch.

Röntgenlelet

A parodontális szondával végzett mérések kimutathatják a fogazat azon pontjait, ahol nagyobb a szondázási mélység, ami röntgenfelvétellel történő további értékelést igényel.

A parodontitis diagnózisa csak a szükséges röntgenfelvételekkel erősíthető meg véglegesen. A parodontitis diagnosztizálásához szükséges röntgenfelvételek kiválasztása csak a klinikai vizsgálat után történhet meg. Ezzel elkerülhető a túlzott sugárterhelés.

A legegyszerűbb esetben a röntgenlelet 2 képből (szárnyas röntgen) áll, a legátfogóbb esetben pedig az úgynevezett röntgenstátuszból áll, amely akár további 14 röntgenfelvételt vagy panorámaröntgent tartalmaz. Az elkészült röntgenfelvételeknek mutatniuk kell a fogat körülvevő állcsontot, és lehetővé kell tenniük a csontvesztés súlyosságának felbecsülését.

A fogorvosi rendelőben készített minden egyes röntgenfelvételnél ellenőrizni kell a fogazatot mind szuvasodás, mind parodontitis szempontjából.

Mikrobiológiai teszt

Napjainkban a mikrobiológiai módszerek olyan információkhoz biztosítanak hozzáférést számunkra, amelyeket a hagyományos vizsgálati módszerekkel nem lehetett megszerezni.

A modern mikrobiológiai tesztekkel a foglepedék összetételét vizsgálják a következő káros baktériumfajtákra (indikátor csírákra):

• Prevotella intermedia
• Porphyromonas gingivalis
• Agregatibacter actinomycetemcomitans
• Treponema denticola

Ezen további diagnosztikai erőfeszítés költsége akkor indokolt, ha a kapott információk jobb kezeléshez vezetnek, vagy ha a felesleges kezelések elkerülhetők.

A parodontális betegségek osztályozása

A gingivitis és a parodontitis diagnózisa a parodontális betegségek nemzetközileg elismert osztályozásán alapul.

1999-ben tartották az USA-ban az első nemzetközi workshopot a parodontális betegségek osztályozására. Az 1993-as európai osztályozáshoz képest a legfontosabb újdonság az volt, hogy a betegség formáit már nem elsősorban a páciensnek az első diagnózis idején betöltött életkora alapján határozták meg (pl. juvenilis és felnőttkori parodontitis). Bevezették a krónikus és agresszív parodontitis új formáit, valamint például azt a parodontitist, amely szisztémás betegségekkel társulhat.

A 2018 óta érvényben lévő új osztályozás azonban már nem tesz különbséget a krónikus és az agresszív parodontitis között. A parodontitist most – a cukorbetegség osztályozásával összhangban – stádiumok (staging) és fokozatok (grading) segítségével írják le.